A felesleges és bűnös háború
A háború feleslegességének nyomasztó érzését egyetlen epizód oldja Jászberényi könyvében: az Iszlám Állam elleni keresztes hadjárat, benne egy mindennél kifejezőbb magyarázattal arról, hogy a Twittert felrobbantó propagandaképeken kívül mégis mi értelme van a Közel-Keleten a katonanők tömeges bevetésének.
„Tizenegyezer embert áldoztak fel a kurdok, hogy visszanyomják a sötétséget oda, ahova való. Tizenegyezer életet adtak. A fele nő volt. Hogy rettegett tőlük az ellenség! A világvége-váróknak túl sok volt, hogy nők lőnek rájuk. Képtelenek voltak felfogni, hogy azok, akiket ők kevesebbre becsülnek, mint az élő állatot, akiket szerintük kár tanítani bármire is, mert azon kívül, hogy fiút szüljenek, másra nem alkalmasak, meg tudják őket ölni. A dzsihadisták nem voltak hajlandók harcolni addig, míg az imámjaik ki nem jelentették, hogy akkor is a mennyekbe kerülhetnek, ha történetesen olyan alantas lények ölik meg őket, mint az asszonyok” – világítja meg a nők bevetésének szívszorító értelmét a szerző.
A katarzis azonban akkor jön el, amikor Jászberényi Sándor szemtől szembe állítja az olvasót a háború mint geopolitikai eszköz legsúlyosabb tervezési hibájával: azzal, hogy meghalnak benne emberek,
s hogy az emberi cselekvés egy olyan fajtáját, az ölést igényli, amelyet tilalom mögé zárt a teremtéskor a Mindenható.
„A halottak fényképezését nem éreztem komoly problémának. Nem gondoltam, hogy a látványuk belerágná magát a lelkembe. Évekkel később, Európában derült ki, hogy nem volt ingyen. Belekevertem magam egy kocsmai verekedésbe Magyarországon, és nem rajtam múlt, hogy ne történjen tragédia. A fékek, amiket Isten azért tett az emberbe, hogy leálljon a megbocsáthatatlan előtt, eltörtek bennem 2013 halálos nyarán” – írja Jászberényi a halálról.
Kendőzetlenül megírja azt is, milyen, amikor visszajárnak hozzá látogatóba az emberek, akiket látott a háború során meghalni: „Egy pszichológus egyszer azt mondta, a szellemek látogatása valószínűleg a poszttraumás stressz szindróma tünete, de szerintem semmit sem tud a dologról. Nem igazán tudok beszélni erről olyanokkal, akik nem nézték végig mások halálát. Harctéri szolgálatról visszatért katonák, háborús zónákban dolgozó orvosok, haditudósító kollégák egy-egy ilyen kijelentésemen sosem rökönyödnek meg. A szellemek látogatása a klubtagságival jár” – így a szerző. „Számtalanszor fotóztam a fényképezőgépemmel az életet, és számtalanszor, hogy az élet nincs jelen. Bár a technológia rohamosan fejlődik, a gépeink még mindig csak ezt a két állapotot tudják rögzíteni, sosem magát a meghalást. Azt a kamera mögött álló rögzíti.”
De halálból nem csak a fizikait írja le – hanem a lelkit is,